HARMINCEGY

Ez túl könnyű. Bár minden a tervei szerint ment, Corran Horn nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami katasztrófa les rá. A barlang bejáratánál őgyelgő őrök vajmi keveset foglalkoztak azzal, hogy ő meg Urlor a latrinák felé igyekszik a sötét folyosón. Szorosan egymás mellett haladtak, hogy az infravörös monitoron a lehetőség szerint eggyé olvadjon a képmásuk. A latrinára érve Corran levetette a ruháját, és beáztatta az egyik vizeshordóba, majd gyorsan visszahúzta magára. Hasonlóképpen bevizezte a haját és az arcát is, majd csepegő ábrázattal Urlorra vigyorgott.

- Készen vagyok.

Urlor felvonta bozontos szemöldökét.

Corran bólintott Igen, mennem kell. Nincs más választásom. Megveregette Urlor karját, majd elindult a kijárat felé. Urlor utána lépett, a hátára csapott, majd lassan, támolyogva, hogy minél nagyobb infravörös árnyékot adjon, elindult a szálláshelyek irányába. Köszönöm, barátom.

Corran még mindig csuromvizesen bal felé fordult, és a bánya felé indult. Szintén lassan lépkedett, de oldalazva, hogy a bejárat feletti kamerának minél kisebb felületet mutasson. Nem volt benne biztos, hogy ez minimálisra csökkenti a hőképét, de azért megpróbálkozott vele. Vizes tunikája és haja bizonyára segít a csalásban. Ahogyan Urlor kísérlete is arra, hogy minél feltűnőbb infraképet produkáljon.

Harminc lépéssel a latrinák mögött elérte a kettős kaput. A sötétben kitapogatta a sima fémfelületet, a lakatot és a láncot. Ujjaival érezte a számbillentyűzetet, de ellenállt a kísértésnek, hogy találomra beüssön egy kódot. Azt nem tudta ugyan, hogy a hibás kód milyen riasztást eredményez, de abban biztos volt, hogy mire kitalálja a helyes kódot, annyira kiszárad, mint a taszken sivatag. Hacsak nincs szerencsém, de ekkora szerencséje senkinek nem lehet.

A kapu tizenhat láncszemnyit nyílt csak ki, s Corran ettől megijedt. Két napja tizenhét láncszem volt, s a próba alkalmával éppen hogy átfért rajta. Corran megragadta az ajtószárnyakat, és eltolta őket egymástól.

Kifújta a levegőt, s először a lábát, majd a felsőtestét préselte át a résen.

A kapu túloldalán megállt, leguggolt, és megdörzsölte a mellét. Legalább nem tudnak utánam jönni. Néhány régi rabon meg a betegebbjén kívül nincs, aki átférne a résen. A földre lapulva elindult előre. Elérve a bányafolyosó bejáratát, befordult rajta, és felsóhajtott.

Nem is tudom, hogy lehetnek ennyire ostobák. Corran tudta, az őröknek szóló megjegyzése nem jogos, elsősorban mert biztonságérzetük abból a hitből fakadt, hogy a rabok közül senki nincs tisztában a börtön orientációjával. Elképzelésük szerint egyetlen szökni készülő rab sem kifelé veszi az útját az alagutakból, hanem egyre mélyebbre kerül. A biztonsági rendszerek hiánya abból a feltételezésből fakad, hogy a bányából eleve nincs kiút - ha ugyanis volna, azt őriznék.

A biztonságot itt két dolog jelenti: az egyik a börtön különös orientációja, a másik, hogyha ki is jut innen valaki, az egyáltalán nem biztos, hogy a bolygót elhagyhatja. Corran megborzongott. Ha most a Hoth jégbarlangjaiban, vagy a Tatuin sivatagaiban, vagy a Kessel sötét oldalán volnék, az utam akár véget is érhetne.

A baljós gondolatok ellenére, melyek a nyugtalanság új érzését lobbantották lángra benne, Corran továbbment. Elérte a barlangba vezető zsilipet, és nyitva találta. No lám, egy kis szerencsém mégiscsak van. Még jobban érezte volna magát, ha valamivel világítani is tudna, de hát a rabok a lapátnál kifinomultabb technikai eszközhöz nem férhettek hozzá. Az egyetlen tájékozódási támpontot a munkaterület megvilágításához használt reflektorok állványán pislogó irányfény adta. Corran ezek helyét olyan pontossággal térképezte fel az agyában, ahogyan egy csillagász memorizálja az általa felfedezett új konstellációt, így a sötétben is pontosan tudta, merre kell mennie. Vakon is ismervén a járást, felegyenesedett, és elindult a lejtős rámpán a célja felé.

Hirtelen fájdalom nyilallt a hátába, és megbénította a lábát. Előrebukott, megpróbált összegömbölyödni, de a lábai nem engedelmeskedtek. A hátában és a térdében felváltva nyilalló fájdalomból tudta, hogy a gerince nem tört el. Ez ugyan jó hír volt, az azonban már nem, hogy megtámadták a bányában.

A fenekére fordult, majd a hátára feküdt. Érezte a végtagjaiban bizsergő fájdalmat, ami ólomként folyt szét az ereiben, és tette lehetetlenné a mozgást. A murván egyébként is nehéz volt a járás, így az is nehezítette a dolgát. De már csak azért sem tápászkodott fel, mert néhány jelzőfénnyi távolságra egy testes alakot pillantott meg. A borostyánszínű pisla fényben jól látta az alak kezében a lapátot.

- Nincs különösebb személyes bajom magával, Horn, de az utamban áll.

Derricote?

- Hogy jutott át a kapun? Nem létezik, hogy átfért rajta.

A lapát megállt a magasban.

- Van némi pénzem elrejtve. Meg aztán azok az őrök, akik megveszik a sörömet, meg is vesztegethetők. Megtudtam a zár kódját.

Ez táplálja a hiúságát. De most ideje továbbmenni.

- Nagyon okos, tábornok.

- És túl okos ahhoz, hogy hagyjam magát felkelni. Isten vele...

A lapát lesújtott. Corran oldalt hempergett, így csak a vállát találta el. Újabb ütést várt, de Derricote csak felnyögött, és a lapát a földre esett. Corran hallotta, amint a murva megcsikordul valakinek a lába alatt. Felpillantott, de Derricote még állt.

Kezét kinyújtva megfogta a lapát nyelét, és fémrészével felfelé fordította, majd meglódította. A birodalmi tábornok lábát találta el. Derricote a földre zuhant, a murva szertefröccsent a nyomában. Corran gyorsan a hasára sújtott a lapáttal, majd amikor a tábornok védekezésül odakapta a kezét, a fejére csapott.

Derricote elájult.

- Meghalt?

Corran a hang irányába fordult.

- Jan?

- Igen.

- Hogyan?

Az öreg közelebb lépett, s Corran hallhatta vizes tunikájának surrogását.

- Észrevettem, hogy Derricote eltűnt... túl nagydarab ember, feltűnő a hiánya. Urlor mondta, hogy elindultál. Gondoltam, rájött, mire készülsz, ezért utána jöttem. Amikor megláttam, hogy föléd magasodik, akcióba léptem.

Corran kinyújtotta a kezét, hogy megtapogassa Derricote nyakán a verőeret, de ott azt a szalagot érezte ujjai között, amivel Jan a haját szokta a tarkóján összekötni. Visszaadta Jannak, majd kitapogatta Derricote pulzusát.

- Alig tapintható. Biztosan betört a koponyája.

- Hagyd a fenébe! Azt fogják hinni, elesett szökés közben. Menjünk vissza, mielőtt észrevesznek minket!

Corran a fejét rázta.

- Nem lehet. Ha megtalálják, rájönnek, hogy ismerjük a Lusankya titkát. És akkor soha nem jutunk ki innen. - Megragadta Derricote-ot a hónaljánál fogva. - Segítsen! Elvonszoljuk innen, és elrejtjük valahol. Csak azután találják meg, hogy mi már elmentünk.

Az öregember könnyedén felnevetett.

- Ó, az én távozásomat mindennél előbb észreveszik. Ez az, amiért én nem mehetek.

- És mert akkor megölik a többieket.

- Igen.

- Tudja, hogy visszajövök magukért. Mihelyt kijutok, ráveszem Wedge-et, hogy az osztaggal eljöjjön a foglyokért.

- Tudom, fiam. És számítok is rá. - Jan megveregette Corran vállát. - Igaz, nem ismertem a nagyapádat, de biztos vagyok benne, hogy büszke volna rád. Én is az vagyok. Az Erő legyen veled!

- Önnel is, uram.

- Én eltüntetem a nyomokat. Elvonszoljuk innen Derricote-ot, azután várok egy kicsit, és jelentem, hogy eltűnt. Keresni fogják, de nem ott, ahová rejtjük. Mindent elkövetek, hogy fedezzelek, fiam, de huszonnégy óránál tovább nem fog menni.

- Értem, Jan. - Corran megragadta Derricote karját, és vonszolni kezdte a szállítószalag felé. Jan megfogta a másik kezét, és segített. Együtt felvonszolták a pallón. Corran megtapogatta a nyakát. - Semmi. Meghalt.

- Egyszer talán eljön a nap, amikor már senkinek nem kell meghalnia a Birodalom szolgálatában.

- Egyetértek. - Együttes erővel lelökték Derricote testét. Bár nem látták, hová esett, a huppanást jól hallották.

- Még egyszer, Corran, az Erő legyen veled.

- Kösz. A viszontlátásig - Corran megrázta Jan kezét, majd átmászott a korláton, és lassan leereszkedett a sötétbe. Rálépett Derricote testére, majd lassan elindult felfelé a szállítószalagon. Lent, a szalag alatt ott tátongott a hajtómű üregének sötét lyukja. Egy hete, amikor murvát lapátolt belé, alaposan megnézte magának. Tudta, hogy ott a kiút.

Csak Derricote átférjen rajta. Átpréselte a kövér testet az alig hatvancentis nyíláson. Megvárta, amíg odalent huppan, azután utána ereszkedett. Ennek működnie kell.

Corran korábban megfigyelte, hogy a gépháznak nincs bejárata. Ha a motor meghibásodik, valamilyen más útvonalon kell hogy megközelítsék. Leérve Corran egy rácsos járóhídon találta magát. Tapogatva körbejárt. Végül egy zsilipféle mellett talált a falon egy kapcsolót, és elfordította. Halvány fény gyúlt a kamrában. Gyorsan odavonszolta Derricote tetemét az ajtóhoz, majd lekapcsolta a világítást.

Hallgatózott, de nem hallott semmit. A szája kiszáradt, az orra megtelt finom porral. Lenyomta a zsilipajtó kilincsét, s úgy találta, hogy az könnyen enged. Kinyitotta az ajtót Halkan csikordult és recsegett, ettől Corrannak a birodalmi kínzókamrák zajai jutottak eszébe. Mintha attól tartana, az apró zaj a nyakára hozza a bolygó valamennyi katonáját, nagyon lassan kitárta az ajtót.

A túloldalon a négyszögletes helyiség teljesen üres volt. Corran kiengedte a levegőt a tüdejéből - addig észre sem vette, hogy visszatartja. Csak miután megbizonyosodott róla, hogy biztonságban van, ragadta meg Derricote tetemét, és húzta át az ajtón. Egész jó kisfiúként viselkedik.

Derricote rongyként zuhant a helyiség padlójára. Corran utána lépett a zsilipen át. Becsukta maga mögött, és kilépett a zsilip másik ajtaján. Egy hengeres alagútban találta magát, ami úgy három méter átmérőjű keresztmetszetű volt. Corran feje magasságában piros mozaiklapból spirális csík indult a folyosó falán, ami enyhe csavarral a mennyezeten végződött, mintegy tizenöt méterre attól, ahol állt. Dekoráció! Még hogy a birodalmiak sötét alakok!

Corran elindult a folyosón, de egyszer csak bal felé megtántorodott. Mindezek tetejébe Derricote teste is arrafelé csúszott. Szédelegve igyekezett továbbjutni. Végül elveszítette az egyensúlyát, és elvágódott, éppen a vörös csíkra esett.

Érdekes módon attól kezdve jobban érezte magát, pedig láthatóan az alagút falán feküdt. Megrázta a fejét, hogy összeálljon a kép, azután minden megvilágosodott. Hát persze! Ez a tranzíciós folyosó. A gravitáció a vörös sávot követi. Annak mentén fordul át a mező.

Corran felállt, és maga után vonszolta Derricote tetemét. A válla fájt az erőlködéstől, de nem volt szándékában hátrahagyni a hullát. Keresnie kell egy helyet, ahol biztonságban elrejtheti, vagy ahonnan hagyhatja, hogy lezuhanjon, mert csak így vonhatja el a katonák figyelmét a saját szökéséről. Amíg a kövér embert keresik, nem keresnek engem.

A folyosó végében Corran felállt. A helyiség, ahová jutott, gyér fénnyel volt megvilágítva. Látszólag közműkamra volt. Műszereket látott, amelyek valószínűleg a klímaszabályzó és az elektromos energia ellenőrzésére szolgáltak. A panelek sokféleségéből arra következtetett, hogy az intézmény meglehetősen nagy lehet. Az egyik ajtóra tapasztva a fülét hallgatózott, de semmit nem hallott.

Nagyot lélegzett, kinyitotta az ajtót, majd visszahúzódott a sötétbe. Az ajtón túl pazar előcsarnokot talált, ami roppant mód emlékeztette őt a Császári Palota belső terére. Óriási. Megszököm a börtönből, hogy egy birodalmi moff palotájában találjam magam. Mindenesetre jobb, mint az a lyuk, ahonnan jövök. De innen kijutni sem lesz túl könnyű.

Vállat vont. Egyébiránt a szökés sosem könnyű dolog. De én megcsinálom!